| Chapter 17 |
1 | Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
|
2 | Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?
|
3 | Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
|
4 | A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
|
5 | Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
|
6 | A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
|
7 | Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
|
8 | Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
|
9 | Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
|
10 | Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
|
11 | Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
|
12 | Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
|
13 | A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
|
14 | Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
|
15 | Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.
|